SZILÁGYI VARGA ZOLTÁN

festőművész

 

ÖNÉLETRAJZ I Szilágyi Varga Zoltán festőművész

Az erdélyi Kékesen születtem 1951. június 23-án.

1970-ben végeztem el a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolát. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán 1976-ban szereztem diplomát.

1976-1985 között a bukaresti Animafilm rajzfilmstúdió munkatársaként dolgoztam. 1984-86 között elvégeztem a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakát. Romániában több sorozatfilm, díszletezés, figuratervezés, filmgrafika után írtam és rendeztem három “szerzői” rajzfilmet. A rajzfilmkészítésen kívül 1976 és 1986 között képgrafikával, rajzzal és metszetkészítéssel is foglalkoztam. Romániában 1976 és 1985 között részt vettem minden országos tárlaton, a “35-ös műhely” csoportkiállításain, és a Tulcea-i Metszet Múzeum kiállításain. Könyvterveket, borítókat, címlapokat és illusztrációkat készítettem a Kriterion, a “Ion Creanga”, a Meridiane és a Didactica kiadók számára. 1987 óta a kecskeméti rajzfilmstúdió rendezőjeként 2015. március 31-ig dolgoztam.

Tagság:
Magyar Művészeti Akadémia (MMA)

Válogatás kiállításokból:
1972 Stúdió Galéria, Marosvásárhely RO
1973 Csoportkiállítás, Offenbach am Main, DE
1976 Csoportkiállítás, Frankfurt am Main, DE
1976 Csoportkiállítás, Temesvár RO
1976 Korunk Galéria, Kolozsvár RO
1977 MIRO rajzverseny, Barcelona, ES
1979 MIRO rajzverseny, Barcelona, ES
1983 Csoportkiállítás, Moszkva, RU
1983 Csoportkiállítás, Krakkó, Varsó, PL
1985 MIRO rajzverseny, Barcelona, ES
1990 Hincz Gyula állandó gyűjtemény kamaraterme, Vác
1990 Pécsi Kisgaléria, Pécs
1999 Annecy Fesztivál, F
2007 Kecskemét-Erdei Ferenc Művelődési Központ-2007. június, A hónap alkotója
2007 Szentendre – MűvészetMalom, Művésztelepek történeti és kortárs alkotásainak kiállítása
2007 Dachau – Modern Művészetek Múzeuma, Művésztelepek történeti és kortárs alkotásainak kiállítása, Dachau, DE
2014 Vigadó, Budapest – Humántapéták kiállítása, Magyar Művészeti Akadémia szervezésében
2016 Korunk Galéria, Kolozsvár, RO

Válogatás díjakból:
1982 Román Filmszövetség díja
1985 Jules Cheret-díj
1992 Balázs Béla-díj
2007 8. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon A legjobb animációért” díj, „A legjobb forgatókönyvért”
2007 Damaszkuszi Nemzetközi Filmfesztivál – Bronz Díj
2008 Az 5. Belgrádi Animációs Filmfesztiválon (Balkanima) A legjobb délkelet-európai animációs film
2008 Alkotói és művészi tevékenység miatt területi Príma Primissima-díj
2015 Mediawave Fényírók Fesztiválja – A legjobb magyar animációs film díja

 

Aktuális