Nagy Judit a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán találkozott a falikárpittal. Rögtön magával ragadta a technika, amelyet ugyanúgy, mint a hangszereken való játékot, csak napi, rendszeres gyakorlással lehet megtanulni, a végeredmény pedig az időtlenségnek készül. Érdeklődése az ezredfordulótól fordult egyre jobban a sík, a ritmus, a nagy színfelületek kezelése, mozgatása felé. A Színről színre akvarell munkáján is megjelenik a védjegyévé vált fegyelmezett kompozíció, rozsdavörös mezőben – az élet és a vér színe – a fehér és az arany minták ritmikus egymásutánja.
