MŰHELY-INTERJÚK a Téglaarchitektúra elméletben&gyakorlatban építészeti workshopunk előadóival
Beszélgetés GUBA SÁNDOR építésszel – GUBAHÁMORI építésziroda
1.Gödöllőn nőttél fel, jelenleg Budapesten dolgozol, de több munkád is hazaköt. Hogyan változott meg a képed Gödöllőről azáltal, hogy építész lettél?
“Akkor döntöttem el, hogy építésznek jelentkezem, amikor egy örökségvédelmi nyílt napon a gödöllői egyetemi víztornyot megismertem. Az ördöglépcső, a szerkesztett kert és az élmény, ahogyan a várost egy addig ismeretlen nézőpontból figyelem, a mai napig elevenen él bennem.”
2.Van-e Gödöllőnek olyan rejtett kincse, amely számodra különösen értékes?
“Kevesen tudják, hogy az Erzsébet-parkban lévő barokk Kálvária építménye víztározóként is funkcionált. Az építmény belseje egy különös helyet rejt magában: vörös márvánnyal burkolt boltozatos terében tárolt vízzel táplálták a Grassalkovich-kastély parkjában lévő tavat. 2018-ban ebben a ritkán látogatható térben Konopás Judit Emesével és Guba Ilkával közösen készítettünk egy installációt a GIM-ház által szervezett Transzparens terek esemény keretein belül. Úgy tűnik, a vízzel kapcsolatos épületek különösen vonzanak.”
3.Tervező társadhoz, Hámori Péterhez hasonlóan te is több helyen tanultál és dolgoztál építészként külföldön. Mit tartasz a legfontosabbnak a külföldi tapasztalataidból, amit most a saját praxisodban is alkalmazol?
“A lyoni és a madridi egyetemen is szinte folyamatosan csapatokban dolgozhattunk. Az itthoni képzésben akkor még ez egyáltalán nem volt általános, pedig az építészet alapvetően csapatmunka. Azóta ez már itthon is elterjedt a különböző képzésekben. Irodai működés tekintetében Bécsben egy kevésbé hierarchikus irodai struktúrát ismerhettem meg, ez nagyon szimpatikus volt. Szeretnénk a mi stúdiónkban is egy nem tekintélyelvű, hanem a közös gondolkodáson és kommunikáción alapuló légkört teremteni.”
4. A GIM-ben tanultál rajzolni középiskolásként, jelenleg pedig aktívan részt veszel művészeti projektjeinkben, kiállításaink visszatérő művésze vagy. Mit ad számodra a GIM közege?
“Ez is egy olyan szál, amely mindig visszahúz Gödöllőre. Közösségi eseményeket jelent, melyekkel lehetőség nyílik egymás és az érdeklődők számára is új nézőpontokat megmutatni. Egy szellemi műhely, alkotóhely, ahol a gödöllői művésztelep hagyományain alapuló kreatív munka zajlik.”
5.Hol találkozhatunk Gödöllőn megvalósult építészeti munkáddal?
“Egy városi léptékkel is foglalkozó projekt volt a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK) elkészítésében való részvételünk. Nem minden építészeti munkának feltétlenül egy épület az eredménye, ennek például egy bárki számára hozzáférhető kézikönyv a gyümölcse, amely segítséget nyújt építőknek és tervezőknek új építésű vagy felújítási projektek tekintetében. Klasszikus értelemben vett tervezési munka eredménye a néhány hete megnyílt egyetemi Kútház. Ez a speciális, nyolcszögletű épület országosan védett műemlék, korábban a campus lakóépületeinek vízellátása céljából építették, ma egy újhullámos kávézónak ad otthont.”
Portréfotó I Kárász Karolina
Transzparens terek I fotók I Kárász Karolina
KÚTHÁZ újhullámos kávékortyoló külső I fotó I ODP Pictures
Az interjút készítette I Csúrné Sarbak Klára építész I 2020. november