NEUZER ZSÓFIA

ékszertervező művész

 

MŰHELY-INTERJÚK A kortárs ékszer című kiállításunk alkotóival
Beszélgetés NEUZER ZSÓFIA ékszertervező művésszel

1. Alkotásaid között találhatunk funkcionális, és kevésbé hordható, erősen konceptuális jellegű darabokat is. Mennyire inspirál a funkcionalitás és mennyire a konceptualitás?

„A gondolat és az anyag, illetve az alkotás pillanatában megélt érzések dominálnak, amikor elkészülnek az első darabok. Azt hiszem, ilyen lehet egy színésznek, mikor a legkisebb porcikáját is átjárja egy karakter, teljesen átlényegülök, fizikai és háttér anyaggal a fejemben kelek és fekszem, és addig “kínozzuk, nyűjük” egymást, amíg létre nem jön egy olyan végtermék, ami valamilyen szinten elégedetté nem tesz. Ez az eredmény lehet akár látványos, visszafogott, hordható, hordhatatlan, intuitív vagy átgondolt. Megengedem magamnak hogy ezek a munkák ‘énközpontúak legyenek’ – az érdeklődési körömbe illő szövegek olvasása, a beszélgetéseim azok, amik leképeződnek ezekben az ékszerekben, de mások alkotásai is nagyon inspirálóan hatnak rám, mint pl. az experimentális zenei kötődéseimé vagy a vagány portugál grafikus barátaimé.

Nyilván az is hozzátesz a stabilitásomhoz, hogy rátaláltam egy ilyen támogató és nyitott szakmai közegre, amit a H6 ékszercsoport képvisel, illetve az Ékszerek Éjszakája közösség egyre összetartóbbá kezd válni, ez leolvasható a KORONA / ÉKSZER jótékonysági aukció sikeréről is, ezek nagyon előre tudják vinni az embert!”

2. Mi jellemző a munkamódszeredre? Hogyan áll össze egy kollekciód?

„A legfőbb kérdés, amit magamnak felteszek mindig az, milyen hatást szeretnék elérni az adott tárggyal, mit emeljünk ki? A viselőt egészítse ki? Terelje el a figyelmet valahonnan? Harmóniát vagy valami ellentmondásosat artikuláljon? A fő csapás meghatározása vonja maga után, hogy milyen tervezési metódussal nyúlok majd az ötlethez.”

3. A kiállításunkon látható a szénből és mészkőből készült CHAOS szériád néhány darabja. Mesélnél a kollekció létrejöttéről, és arról, hogy milyen érzés volt ezekkel az anyagokkal dolgozni?

„Ez a kollekció szokta leginkább megragadni az emberek fantáziáját, ez szólítja őket meg igazán az eddigi munkáim közül. Egy szén zúzalékból készült törmelékes lánc önmagában meghökkentő. Sokat foglalkoztat az elmúlás ténye, ami nyilván magával hozza a teremtését is, főleg ha az alkotásba csatornázom bele ezeket a gondolatokat. Ez a sorozat egy ‘Chaos’ témájú pályázatra készült. Ez egy teremtéstörténet: először volt Káosz a mindenség, aztán elkezdtek formálódni, leszületni az istenek. Káosz, Tartarus, Erebus és Nyx jöttek létre az elsők között – szegénykék ők a görög mitológia “wc deszkái*”, senki sem felelteti meg magát szívesen ezekkel az archetípusokkal, viszont elengedhetetlen kérdőjelek egy mélyebb önelemzés során.

*wc deszka hasonlat – Börcsök Anna “a wc deszka is arra vágyik, hogy ékszer lehessen” munkáiból ered.

4. Cser Boglárka ékszertervezővel közösen hoztátok létre a Leanzer newcraft nevű helyet, amely stúdióként és galériaként is funkcionál Pesten, a Veres Pálné utcában. Milyen koncepciók mentén szerveztek kiállításokat, programokat?

„Bogi a LEANZER newcraft nyitott, mosolygós, mindig pozitív tagja, rendkívüli érzéke van az emberekhez, folyamatosan mozgásban van. Nekem a kiállítások és művészeti szituációk megteremtésében van nagyobb gyakorlatom. Newcraftnak neveztük el a helyet, mert ez egy olyan gyűjtőfogalomként tud szerepelni, ahol megférnek egymás mellett a workshopok, az exkluzívabb események, a művészet és design központú kiállítások és kísérleti események is. Más és más módszereink vannak arra, hogyan ismertessük és szerettessük meg az emberekkel a tárgykultúra ezen oldalait.”

5. Milyen témák inspirálnak jelenleg, milyen terveid vannak erre az évre?

„Természetesen rengeteg tervem van – tárgyak, események, kooperációk – mégis inkább a 2020-as év fő sodrására ülök fel én is: az eddigi idő során felhalmozódott rengeteg ötletmagomat vetem el és dolgozok vele. Érdekes úgy figyelni a munkásságunkat, mint egy fatörzs szeletét, kíváncsi vagyok, hogy az idei viszonyok milyen hatást váltanak ki és az “évgyűrűm” mennyire lesz tartalmas az év végére.”

 

 

Az interjút készítette I Hidasi Zsófia textilművész I 2020. április

 

 

Aktuális