VESZPRÉMI GABRIELLA

textiltervező művész

MŰHELY-INTERJÚK A kortárs ékszer című kiállításunk alkotóival
Beszélgetés VESZPRÉMI GABRIELLA textiltervező művésszel

1. Layers diploma kollekciódban foglalkoztál először a bőrhulladékok felhasználásának technológiai lehetőségeivel. Honnan jött az ötlet, hogy erre építsd a diploma kollekciód?

„Mindig is igyekeztem a lehető leginkább kihasználni és felhasználni az adott alapanyagokat. Ez a bőrnél még extrémebb, hiszen nagyon szabálytalan formája van, de mindig izgatott, hogy hogyan tudom minimalizálni a szabás után lehulló részeket. A másik dolog, amit tudni kell rólam, hogy ezeket a lehulló bőröket viszont nagyon nem szeretem kidobni, és igazából ebből jött a diploma kollekcióm alapötlete.”

2. Pontosan milyen technológiára épülnek a Layers cipőkollekciónál megalkotott cipősarkak, és voltak-e más ötleteid is a bőrhulladékok felhasználására?

„A diplomaidőszak első félévben csak olyan kísérletek születtek, amelyek nem voltak elég jók, majd eljutottam ehhez az építkezési, rétegezési technológiához. De ahhoz, hogy ezt fel tudjam funkcionálisan használni, további kísérletezés állt előttem, sőt igazából kijelenthetem, hogy ez a mai napig tart. Igyekszem tökéletesíteni és gyorsítani a gyártási folyamatokat. Illetve ahogy újabb felhasználási területek jönnek szóba, úgy változik és fejlődik a technológia is.”

3. Hogyan jött a közös kollaboráció ötlete Fruzsival? Ismertétek egymást korábban is vagy tisztán szakmai együttműködésről van szó?

„Fruzsi munkáival először a diploma kiállításán találkoztam, előtte nem ismertem.  Imádtam azt a kollekciót, ahogy az anyaghoz viszonyul és dolgozik vele. Utána írtam neki, hogy mit szólna egy együttműködéshez. Nálam addigra vált aktuálissá az ékszer vonal. Ez egy csehországi bemutatóval indult ahova meghívtak, és a cipők mellé készítettem show piece darabokat. Egyből elég nagy érdeklődés övezte őket, de mivel ezek egyáltalán nem voltak hordható ékszerek, úgy voltam vele, hogy ha már csináljuk, akkor csináljuk jól és akkor írtam Fruzsinak, akivel a kapcsolatom remélem mondhatom, hogy már nem csak szakmai. Szuper volt együtt és egymás mellett dolgozni is, nagyon élveztük.”

4. Hogyan jöttek létre a Layers of Impressions kollekció darabjai, hogyan zajlott a közös alkotómunka Fruzsival?

„Minden meglepően gördülékenyen ment igazából, főleg ahhoz képest, hogy előtte nem is ismertük egymást. Az inspirációs időszak eléggé elhúzódott más projektjeink miatt, de a végső darabok kivitelezése pár hét nagyon koncentrált munkával készült el. Én a magam nevében mondhatom, hogy nagyon élveztem és jó volt hosszú idő után megint olyan emberrel dolgozni, aki inspirál.”

5. Min dolgozol éppen és milyen terveid vannak erre az évre?

„Tavasz elején kerültek ki a legújabb PEARL kollekciónk darabjai a nyilvánosság elé. Jelenleg megrendeléseken dolgozom. Emellett nyilván most több időm van a jövővel és jövőbeli projektekkel foglalkozni, úgyhogy igazából igyekszem főleg olyan dolgokkal foglalkozni, amiket ebben a helyzetben is élvezek és szeretek csinálni.”

 

 

Az interjút készítette I Hidasi Zsófia textilművész I 2020. április

 

Aktuális