Párhuzamos szálak

Kortárs képzőművészeti projektek az egykori gödöllői szecessziós művésztelephez kapcsolódó helyszíneken

“Mint ahogy a perspektívai szempont összehozza a végtelenbe törekvő párhuzamosokat, úgy kell a művész szemének összegyűjteni az életben megnyilatkozó párhuzamos törekvéseket.” Idézet a Nagy Sándor-ház falán talált, a művésznek tulajdonított sorokból

2021-ben ünnepeljük a szecessziós gödöllői művésztelep megalakulásának 120. évfordulóját. Ebből az alkalomból az egykori művésztelep életének két emblematikus helyszínére, a Nagy Sándor-házra és a Remsey-házra szeretnénk irányítani a figyelmet, kortárs képzőművészeti eszközökkel megelevenítve, és a kiállítás időtartama alatt bekapcsolva a város vérkeringésébe kollektív emlékezetünk ezen tereit. A szecessziós művésztelep egyes helyszíneit a mai Körösfői, az egykori Erdő utca kapcsolja össze. Mit jelentettek egykor ezek a helyszínek a művésztelep és a művészek életében? Milyen gondolatok kapcsolják össze a helyszíneket? Hogyan tudunk ma kapcsolódni ezekhez az emlékekhez? A meghívott alkotók ezeken a tereken és a terekhez kapcsolódó emlékeken keresztül az egykori művésztelep művészeinek életmódjára, életszemléletére, természetkultuszára reflektálnak a kortárs képzőművészet eszközeivel. Az egykori művésztelep összművészeti gondolatához kapcsolódva a kiállítás keretében különböző művészeti ágak összekapcsolása, szintézise valósul meg. A helyspecifikus képzőművészeti projektek a helyekhez kapcsolódó emlékek újraértelmezése és kortárs kontextusba helyezése által a múltban és a jelenben fellelhető párhuzamos gondolatokat jelenítik meg.

2021. július 2-án pénteken este 18.30-tól közös sétára invitáljuk az érdeklődőket a Körösfői-utcába. A séta a Nagy Sándor-ház kertjében kezdődik, ahol többek között egy megterített asztal tárgyain és ételein keresztül rajzolódik ki a művésztelep alkotóinak életszemlélete. A Nagy Sándor-ház belső tereibe is bepillanthatunk, ahol a ház emblematikus körablakát a kertben szedett, szárított virágokból megalkotott absztrakt kollázs emeli ki. Ezután elsétálunk a Remsey-ház kertje mellett, majd a GIM-ház kertjében zárjuk az estét, ahol Körösfői-Kriesch Aladár leégett műteremházának maradványait tekinthetjük meg kortárs térinstalláció formájában. 20.00-tól zenei és kortárs tánc improvizáció lesz hallható és látható a kertben, ahol a sötétedéssel párhuzamosan a természeti környezetre reflektáló fényinstalláció képei rajzolódnak ki. Az este zárásaként 20.45-től a Remsey-család bábszínházi múltját megidézve egy vetítés keretében világító hal tűnik fel a térben az otthagyott tárgyak között.

Meghívott művészek I ERŐSS ILDIKÓ szobrászművész I GÓG ANGÉLA ételtervező művész I GÓG EMESE videóművész I HIDASI ZSÓFIA textilművész I HORVÁTH ÁGNES képzőművész I KECSKÉS FANNI textilművész I MÁTYÁSI PÉTER képzőművész I REMSEY DÁVID grafikusművész I SZABÓ-NYULÁSZ MELINDA animációs rendező, illusztrátor I TÓTH ÁDÁM formatervező művész I VARGA MELINDA szobrászművész I ZALA ZSÓFI formatervező művész

A kiállítás megnyitó időpontja I 2021. július 2. péntek 18.30 – 21.00

A megnyitó első helyszíne I Nagy Sándor-ház kertje, 2100 Gödöllő, Erkel Ferenc u.8.

18.30  A kiállítást köszönti I BÁRDY PÉTER Gödöllő város alpolgármestere
18.45  A kiállítást megnyitja I RÉVÉSZ EMESE művészettörténész

A megnyitó második helyszíne I GIM-ház kertje, 2100 Gödöllő, Körösfői u. 15-17.

20.00  SZESZTAY CSANÁD nyolchúros basszusgitárra írt témáira EVA MORA kortárs táncos improvizál
20.45  Fényinstalláció és vetítés a kertben

A kiállítás kurátora I HIDASI ZSÓFIA textilművész, a GIM művészeti vezetője
Felelős kiadó I KATONA SZABÓ ERZSÉBET Ferenczy Noémi-díjas, érdemes textilművész
Munkatársak I RÉVÉSZ ANNA művészettörténész és CSÚRNÉ SARBAK KLÁRA építész

 

A kiállításhoz kapcsolódó programok:

2021. július 3. szombat I Nyitott kertek, közös utca – utcaünnep a Körösfői utcában
Az egykori művésztelep helyszíneit körbejáró vezetett városi séta, kézműves gyerekprogramok és este közös vacsora a lezárt utcában.

10:00-11:00 és 15:00-16:00 Az Erzsébet-park bejáratától induló művésztelep-séta
15:00-17:00 Fonaljátékok – kézműves foglalkozás óvodás kortól a GIM-ház hátsó kertjében
16:00-18:00 Emlékmontázsok – művészeti foglalkozás 12 éves kortól a GIM-ház teraszán

2021. július 10. szombat 16.30 I Művészettörténeti előadás a szecessziós művésztelepről
A Nagy Sándor-ház kertjében Őriné Nagy Cecília művészettörténész tart előadást a művésztelep alkotóinak életmódjáról és művészetéről

2021. július 23. péntek 17.00 I Személyes emlékek nyomában
A Nagy Sándor-ház kertjében Őriné Nagy Cecília művészettörténész a gödöllői művésztelep alkotóinak leszármazottaival beszélget személyes élményeikről, emlékeikről

2021. augusztus 28. szombat 17.00
 I Pillanatképek a Remsey-család életéből
Az este folyamán bepillanthatunk a Remsey-házba, ahol vetített képeken és beszélgetésen keresztül ismerhetjük meg a család életét

A két helyszínen megvalósuló szabadtéri kiállítás a felsorolt időpontokban tekinthető meg, ezen kívül előzetes bejelentkezés alapján más napokon is. Bejelentkezni az info@gimhaz.hu e-mail címen lehet.

A Nagy Sándor-ház belső tereiben látható kortárs művek csak védettségi igazolvány felmutatásával tekinthetők meg. Az esemény nyilvános, amelyen kép-és hangfelvétel készül.

Köszönjük, hogy a Nagy Sándor-ház örökösei a kiállítás időtartamára rendelkezésünkre bocsátották a házat és a kertet. Köszönjük Balla Vera közreműködését és külön köszönet Őriné Nagy Cecília művészettörténésznek.

Támogatók I Nemzeti Kulturális Alap, Gödöllő Város Önkormányzata

 

Grafikai terv I Nagy Norbert
Fotók I Fülöp Dániel Mátyás


PROJEKTLEÍRÁSOK

MÁTYÁSI PÉTER képzőművész I A Föld terraformálása
“A 120 évvel ezelőtt működő művésztelep életmódját meghatározó gondolatok a mai napig aktuálisak, és egyben rendkívül szimpatikusak is számomra. Az emberiség a múlt évszázadtól kezdve rengeteget tett azért, hogy ellehetetlenítse létét a Földön, a végén kiűzi magát a földi paradicsomból, s ennek bekövetkezésére talán már nem is kell sokat várni. Hogy mi lesz azután? A természet lassan elkezdi újra terraformálni a Földet. A munka megidézi Leo Belmonte „Első bűn” című gobelinjét, amelynek az archív fotón látható félbehagyott jellege magában rejti a változás lehetőségének illúzióját.”

ERŐSS ILDIKÓ szobrászművész I Átjáró
“A munkám egyfajta dimenzió kapu. Út a fényességen át, spirituális kapocs a kortárs és jelen esetben a századfordulón élő gödöllői művésztelep alkotóinak lelkülete közt. Az átjáró fénycsóváit arany zsinórokkal idézem meg. Az átjárót a szó összes értelmében szeretném megragadni: átkelés, átszellemülés, kapcsolódás. A munkámat Körösfői-Kriesch Aladár Ego sum via, veritas et vita című műve inspirálta.”

GÓG ANGÉLA ételtervező művész, GÓG EMESE videóművész I Terített emlékek
“Az asztal terítve állt. Olyan hosszú volt, hogy nem is abrosszal terítette le, csak egy szegetlen tarka vászoncsíkkal, amit úgy vágatott le egy végből, hogy ide elég legyen. Egymás mellé tette a tányérokat, s az asztal közepére a tálakat.”  Remsey Ágnes: Nagyobb mozdulat, részlet
Installációnk egy terített asztal a kertben, ahol a “váratlan vendég”, a látogató helyet foglalhat Nagy Sándoréknál. Egy művésztelep, egy rendhagyó életszemlélet és egy, az alkotásban kiteljesedő család élete rajzolódik ki a terítéken keresztül. A szimbolikus és direkt elemek felfedezése által ismeretlenek ismerősökké válhatnak.”

TÓTH ÁDÁM formatervező művész, ZALA ZSÓFIA formatervező művész I Felnövünk
“Nagy Sándor lánya, Laura Eszter gyermekként ültetett el egy szem gesztenyét, amely mára terebélyesre nőtt gesztenyefaként uralkodik a kerten. A fa tehát egy időben született a művészteleppel, és a művészek életének szemtanújaként évről évre magasabbra nő. A Nagy Sándor-ház lakóinak növekedése sem tűnt el nyom nélkül: az emeleti műteremben ma is láthatóak a magasságukat jelző vonalak, nevekkel és dátumokkal ellátva. Installációnkkal az emberi és természeti növekedést szeretnénk összekapcsolni, ami bár különböző léptékű, mégis összefügg és párhuzamos egymással. A gesztenyefát körülölelő, lebegő évgyűrűn a kiállítás látogatói feljegyezhetik magasságukat, amely ezentúl a fával együtt emelkedik tovább.”

ZALA ZSÓFIA formatervező művész I Rózsaablak
“Koncepciómat a Nagy Sándor-házban található lépcsőházi körablak ihlette. Ez az ablak igen hangsúlyos eleme az épületnek, azonban a legtöbb ablakával ellentétben nem az udvarra, hanem a szomszédokra néz, viszont a látvány igencsak megváltozott a százhúsz év során, így nem a szecessziós művésztelep korát tükrözi. A jelenlegi látkép átírásával a művésztelepre jellemző kertkultuszt idézi meg a rózsaablak, amely a kertben honos növényekből készült, organikus kompozíció.”

KECSKÉS FANNI textilművész, HIDASI ZSÓFIA textilművész I Összeszőtt emlékek
“A művésztelep fekete-fehér archív fotóinak és festményeinek összeszövésével új, szubjektív képi összefüggéseket alkotunk a kollektív emlékezet pillanataiból. Az egykori művésztelep szövőműhelyének néhány nőalakját idézzük meg kollázsainkban Undi Mariska, Frey Vilma és Boér Vilma portréjával. Undi Mariska autonóm művészegyéniség volt, aki művészi sokoldalúsága mellett nőmozgalmi aktivitásával tűnt ki. Frey Vilma elsősorban a festők rajzait a szövés nyelvére lefordító műhelyrajzokat készített. Boér Vilma testvérén, Boér Lenkén keresztül kapcsolódik a művésztelephez. Vilma az erdélyi Odvason működtetett szövőműhelyt, a fonalak festésével és technikai kérdésekkel kapcsolatban folytatott tapasztalatcserét a gödöllői műhellyel. A szövés folyamata és technikája által az emlékek rétegei között szeretnénk kapcsolatot teremteni, miközben a kollektív emlékek lassan személyes emlékeinkké válnak.”

HORVÁTH ÁGI képzőművész I Pont
“Az installáció a Gödöllői Iparművészeti Műhely házfalán terjeszkedő futónövényt használja fel és a futónövény rajzolatát grafikonként értelmezve az időbeliségre reflektál. Vajon csak a jelen pillanat kimerevítése és láthatóvá tétele vagy a jövő irányítása is történik, ha a futónövény aktuális végpontjaiból, mint a jelent reprezentáló pontokból, vízszintes egyenesekként folytatjuk az elvi grafikont? Az installáció egyrészt általában véve reagál az idő jellemzőire, másrészt szűkebben értelmezve a jelenvalóság konstans érzését reprezentálja. A múlt kirajzolódó láthatóságára mutat rá a jövő absztrakt láthatatlanságával szemben.”



VARGA MELINDA szobrászművész I
Fal
“A kövek hűségesen őrzik történetüket. Az idő nyomát, a természet erejének nyomait, az emberi kéz nyomát. Vajon miről mesélnek ezek a kövek itt? Legalább három különböző bányából származnak. Talán nem is Körösfői műterme volt az első helyük. Mint feltételezett fragmentumba, a hiányt is konstruálni kell. Így lesz organikus építmény, amely megőrzi a lokális adottságokat, egyúttal átjáró, mind fizikai, mind mentális értelemben. A kövek alakja feltételezi a beépítés helyét: nyílászáró melletti falszakasz, sarok vagy küszöb. A kövek a falban betöltött funkciójuk alapján kerültek az installációba. A konstrukció áttörtsége, a lebegő kövek mind a hiányt jelölik, ezzel esztétikai üzenetet is megfogalmazva.”

HIDASI ZSÓFIA textilművész I Részletek egy kertből
“Elmosódottan, de ott élnek bennünk az emlékeink. A fényinstalláció a művésztelep kertkultuszát felidézve az emlékek természetére reflektál. Az élő természeti környezetet transzparens felületek írják át, hasonlóan ahhoz, ahogy az idő rétegein keresztül személyes vagy generációkon átívelő, családi emlékképeink is elhalványodnak. A levilágítások sík felületekké transzformálják a térbeli struktúrákat. A sötétedéssel párhuzamosan az egykori művésztelep fekete-fehér, archív fotóinak képi világa által inspirált szubjektív, absztrakt kompozíciók rajzolódnak ki a kertben.”

REMSEY DÁVID grafikusművész, SZABÓ-NYULÁSZ MELINDA animációs rendező I Időtenger
“A Remsey család tagjai több generáción keresztül különböző művészeti ágakban tevékenykedtek a századfordulós gödöllői művésztelep időszakától egészen máig. A többgenerációs múltra és a most üresen álló családi helyszínre reagálva a régi és az új alkotások végeredményként mozgókép formájában sejlenek fel a szemünk előtt. A választott művészeti technika, a mozgókép sem öncélú döntés, hiszen munkánkban a múlt mozdulatlanságának feloldása, és az emlékek felszínre emelése a cél. A kiállításra készített video-loopban a generációk műveit, az otthagyott tárgyakat vagy magukat a személyeket kiemelve, szó szerint szokatlan megvilágításban keltjük újra életre egy világító bábfigura fényének segítségével.”

 

 

 

Aktuális