KORTÁRS SZÖVŐ TANFOLYAM
2024. október-november (7 alkalom, csütörtökönként)
Kortárs szövőműhelyünkben a tradicionális szövési technikákból kiinduló és azokat újragondoló, kortárs módon alkalmazó technikai tudást és szemléletmódot lehet elsajátítani. A foglalkozásokon négy- és hatnyüstös asztali szövőszékeken szövünk, elsősorban pamut-, akril- és lenfonalakkal. Színkeverési, szövetszerkezeti, mintázási stúdiumokon keresztül a technika elsajátítása mellett a tervezés alkotói folyamatába is bepillantást nyerhetünk. A kislétszámú kurzuson a művészeti vezető mindenkivel egyénre szabottan foglalkozik. A tanfolyam első alkalmán megismerkedünk a felvetés készítés rejtelmeivel és 1-1 felvetés befűzésével kezdjük a tanulási folyamatot.
Kiknek ajánljuk a tanfolyamot?
Ezt a kurzust elsősorban azoknak ajánljuk, akik komolyabban érdeklődnek a szövés technikája iránt és hosszabb távon szeretnének járni a kurzusra. A tanfolyam 14 éves kortól ajánlott, előképzettség nem szükséges. A tanfolyamot művészeti egyetemre készülőknek is ajánljuk. Emellett elsősorban olyan jelentkezőket várunk, akik nem csak a szövés technikáját szeretnék megismerni, hanem nyitottak a művészeti vezetésre is.
Művészeti vezető I Hidasi Zsófia textilművész
Első foglalkozás I 2024. október 10. csütörtök 15.00-19.00
A foglalkozások minden csütörtökön 15-19 óráig tartanak.
A foglalkozás minimum 5, maximum 7 fő részvételével indul.
Részvételi díj: 54 000 Ft (7 alkalom, 7×4 óra)
A részvételi díj tartalmazza a korlátlan anyag-és eszközhasználatot, az egyedi tervezésű felvetések használatát, az elkészített szövet eldolgozását és a művészeti vezetést. A tanfolyamra való jelentkezést a részvételi díj legalább 50%-ának az előre utalásával lehet véglegesíteni. A fennmaradó összeget legkésőbb a tanfolyam utolsó alkalmáig kérjük befizetni.
Jelentkezés I workshopok.gim@gmail.com I 06 70 6327 858
Gödöllői Iparművészeti Műhely I 2100 Gödöllő, Körösfői u. 15-17.