KREATÍV TÁBOR GYEREKEKNEK I Bogarak és növények a kertben

2023. július 17-21.

KREATÍV TÁBOR GYEREKEKNEK I Bogarak és növények a kertben
2023. július 17-21. (hétfő-péntek)

Az 5 napos tábor folyamán a GIM-ház festői kertjében kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a bogarak és növények gazdag és sokszínű világával. A természet megfigyelésén keresztül történeteket alkotunk, majd különféle technikákon keresztül síkban és térben is ábrázoljuk a megszemélyesített bogarakat és növényeket. A gyerekek gyönyörű környezetben, játékos formában próbálhatnak ki különböző vizuális technikákat – vízfestés, konstruálás természetes anyagokból, kollázstechnika. Az objektív megfigyelések mellett a gyerekek kreativitásának fejlesztését, az egyéni értelmezések kibontakoztatását helyezzük középpontba. A tábort azoknak a gyerekeknek is ajánljuk, akik tavaly már részt vettek a hasonló tematikájú foglalkozásainkon. Ebben az évben új feladatokkal készülünk a bogarak és növények témakörében.

Művészeti vezető I Perényi Rita fotóművész, vizuális tanár

A kurzusra 2023. július 10-ig lehet jelentkezni az info@gimhaz.hu e-mail címen.

A foglalkozások minden nap 10-17 óráig tartanak, a tanfolyam 7-10 éveseknek ajánlott. A tábor minimum 5 fő, maximum 10 fő részvételével indul.

A tábor díja I 40 000 Ft
A tábor díja tartalmazza az anyag-és eszközköltséget és a művészeti vezetést.
Az étkezés díja nincsen benne az árban, viszont egyéni kérésre ebédet (leves+főétel) lehet rendelni plusz 2200 Ft-ért. Kérjük, ezt jelentkezéskor jelezzék, köszönjük!

 

Fotók I Perényi Rita fotóművész

Aktuális