MŰHELY-INTERJÚ az Emléknyomok című kiállításunk alkotójával
Beszélgetés FÓRIS KATALIN textilművésszel
1.Első ránézésre is szembetűnő műveidnél a különleges anyaghasználat. Hogyan kezdtél el textilművészként alternatív anyagokkal dolgozni, és milyen anyagokat használsz legszívesebben?
“Mindig is vonzott egy új anyagra való rátalálás, a kísérletezés izgalma – ez már egyetemi éveim alatt kiderült.
Egy alkalommal két negatívokkal teli dobozt kaptam férjem nagynénjétől, Bálint Gizella fotográfustól. Hálásan gondolok vissza arra az inspirált momentumra, amikor ahelyett, hogy kidobta volna, nekem adta őket. Ezért is ajánlom Bálint Gizellának köszönettel a mostani gödöllői kiállítást, az „Emléknyomokat”.
Az elején olyan volt számomra ez a két doboz filmnegatív, mint egy rejtély: egy kisváros lakóinak több évtizedes vizuális emlékeit őrizték ezek a filmek, rajta egy töredéknyi történelem. Ebből lett első nagyméretű (300×100 cm) celluloid munkám, a „Mentés másként”, majd a „Népszámlálás”. Ezeknél még a rám hagyott vizuális emlékek teljes megörökítésére, mentésére koncentráltam: nem avatkoztam bele, csak a perforációk mentén varrtam őket össze. Időközben elfogytak a régi, patinás negatívok, az újszerű filmek kísérletezésre bátorítottak. Hamarosan megtaláltam azt az anyagot, mely segítségével el tudtam távolítani a filmekről a fényérzékeny réteget. Ez egy hosszú, izgalmas folyamat volt, mely során kikísérleteztem, hogyan lehet ezekből a filmnegatívokból egy minőségében új, szőtt felületet, de legelőször is, egy új plasztikai anyagot létrehozni.
Szakaszosítható az anyaghasználatom: régen előnyben részesítettem a fémszálat, majd a selymet, most a damilt és a filmnegatívokat. Nem tudom, hogy mi lesz a következő anyag, hagyom, hogy elém jöjjenek. Legutóbb egy orvosnőtől kaptam több kilónyi elévült röntgenfilmet (ebből lett a „Tűzfalak”, ami most itt látható a GIM-ben), azelőtt meg egy iskola dobta ki a régi diakockáit. Előtte kaptam egy élet utazásait dokumentáló diagyűjteményt. Az viszont egyértelműen elmondható, hogy olyan anyaggal szeretek dolgozni, amely plasztikailag izgalmas lehetőségeket sejtet. “
2. Beválogatták a munkádat 50 textilművész közé a Contextile 2020, Nemzetközi Textilművészeti Biennáléra (Guimares, Portugália). Hogyan kapcsolódik az alkotásod a biennálé témájához, a Places of Memory-hoz?
“Beadott alkotásom címe „Memory Imprints”.
16 darab celluloid filmnegatívból szőtt héjat, ruhára emlékeztető testemléket szőttem, mely nemcsak a motívumok által személyes, hanem anyagában is: maga a filmnegatívok dokumentum, emlékhordozó jellege a kollektív megélések, a csoport által átmentett attitűdök jelenlétére és jövőt alakító hatására emlékeztetnek.
Napjainkban gyakran külső emléktereket hozunk létre: avatunk, koszorúzunk a különböző emlékhelyeken, de a munkám inkább azokkal az akár szép is, de másrészt elnyomott, bezárt, gyakran fájdalmas emlékekkel, megélt vagy megörökölt veszteségeinkkel foglalkozik, melyeket egyenként magunkban vagyunk kénytelenek hordozni.”
3. A személyes tárlatvezetés sajnos elmaradt a GIM házban a járványhelyzet miatt az „Emléknyomok” című kiállításodon. Mit tartasz fontosnak elmondani a kiállításon szereplő munkáidról?
“Talán a felgyorsult világ hatására, erősödni látszanak az emlékezés, emlékmentés gondolatával, szükségességével foglalkozó tanulmányok, írások, megnyilvánulások.
A 2016-ban, Łódź-ban (Lengyelország) megrendezett XV. Nemzetközi Textiltriennáléra egy nagyméretű, körülbelül 20 négyzetméteres emlékfalat szőttem filmnegatívokból. A „Silenced Memories” nevet adtam neki, olyan volt, mint egy nagy, sajátos emlékszoba. A Triennálé zsűrije jutalmazta ezt a munkámat. Innen született meg az ösztöndíjas tematikám gondolata, amellyel már lassan három éve foglalkozom: „Vizuális emléknyomok – a kollektív emlékezet installációs megjelenítései, a „volt” szövetei”.
Olyan témákat keresek, amelyek vizuális hordozókat, nyomokat tartalmaznak egy „volt” jelenlétből. Ilyenek például a tűzfalak, a rengeteg archivált adat rólunk, vagy akár a valahol megbújó textilhagyatékok, terítők – még nagy családok, nagy összejövetelek emlékét sejtető darabok, de rögtön idesorolnám a ruhákat/ ruháinkat is – testünk, lényünk emléklenyomatainak néma tanúit. Ezekről szólnak a mostani kiállítási darabok.”
4. Milyen munkán dolgozol éppen, milyen terveid vannak a jövőre nézve?
“Most a soron következő Szombathelyi Textiltriennáléra beküldendő munkákon dolgozom, vészesen közeleg a leadási határidő. Majd ezt követően, ha engednek a gondolatok, és sikerül lezárnom ezt a filmnegatívos korszakot, szeretnék egy nagy összegző kiállítást rendezni, s mellé egy szerény katalógust megjelentetni mint maradandó emlékét ennek az időszaknak. Utána? Újrahasznosítás? Egyre inkább foglalkoztat a művészeti túltermelés gondolata, valamit biztosan másképp kellene csinálnunk nekünk is, művészeknek.”
Az interjút készítette I Révész Anna művészettörténész I 2020. december
