KATONA SZABÓ ERZSÉBET

MŰHELY-INTERJÚ Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas, érdemes textilművésszel

1. Interjúnk apropója, hogy Magyarország Érdemes Művésze díjat kaptál, amihez szeretettel gratulálunk! Mit jelent számodra ez az elismerés?

“Meg kell mondanom, hogy nagy meglepetésként ért ez a megtisztelő elismerés, hiszen az utóbbi időkben elég zárkózott életet élek. Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik engem javasoltak, régóta figyelik a munkámat, ugyanakkor számomra biztatást is jelent a folytatásra.”

2. Művészi munkádat a műfaji sokoldalúság jellemzi. Gobelinművészként végeztél, később öltözékeket és díszleteket terveztél, később egyedi technikájú bőr- és papírkollázsok és természetművészeti művek megalkotásával foglalkoztál.

“Nagyon remélem, hogy a munkáimat összességében tekintve megmutatkozik, hogy bár sokféle műfajban dolgoztam, de alapvetően minden munkámmal művészeti üzenetet próbáltam közvetíteni. Természetesen figyelembe véve, hogy az adott alapanyag mit tesz lehetővé, vagy mit diktál. Az anyagi világ gazdag forrást biztosít az alkotónak, inspirálja arra, hogy rátaláljon azokra a tartalmakra, amelyek az ő lelkében születnek, és amelyet előtte, abból az anyagból talán senki nem talált meg. Azt akarom ezzel mondani, hogy minden anyag, amit használtam, rólam szól egy kicsit. Talán ez az oka annak, hogy azt szokták mondani, hogy a munkáimat – legyenek ruhatervek, falikárpitok vagy bőrkollázsok – intimitás, ugyanakkor ünnepélyesség jellemzi.”

3. Milyen inspirációkat, hatásokat tartasz fontosnak a művészetedben?

“Az inspiráció sok esetben egy folyamatnak a felismerése, egy pillanatnyi megállás az úton, amikor egy erő szinte kényszeríti az embert, hogy közvetítse az alkotásával azt a gondolatot, amire rátalált. Nagyszerű élmény az inspirációs pillanat, azonos a „múzsa látogatásával”. Egyébként a természetközeliség, amely szerencsére végig kísérte az életemet, folyamatosan teremti ezeket a pillanatokat, ezért munkáim egy részét természeti inspirációjúnak tartom. Édesanyám, Bódis Erzsébet textilművész művei hasonló vizuális közeget jelentettek születésem óta. Ugyanilyen fontos a népművészet hatása, melyet tudatosan alkalmaztam a ruhaterveim egy részében. Az irodalom, a költészet szintén fontos inspirációs forrás.”

4. Talán legismertebb munkáid a bőrkollázsok, amelyek technikai szempontból is lenyűgözőek. Kérlek, mesélj ezen műveid születéséről! Hogyan kezdtél el bőrrel foglalkozni, milyen módon készülnek ezek a munkák?

“A bőranyaggal a Marosvásárhelyi Bőr- és Kesztyűgyárban ismerkedtem meg ruhatervezőként. Nem abban az időben születtek az első bőrkollázsaim, hanem sokkal később egy inspirációs pillanatban Gödöllőn. Az első munkáim áttört bőrkollázsok voltak, és már az első művektől kezdve külföldi sikereket hoztak. A bőrrel való foglalatosság különös élményt nyújt az alkotónak, hiszen nem lehet elfelejteni, hogy ez egy egykor élő lényhez tartozó anyag, amelynek a fogása, tapintása messzi viszi a gondolatot. Sokszor úgy érzem, hogy a kezemet tőlem független formák és rajzolatok irányítják. A tervezés nem aprólékos, csak nagy vonalakban tartalmazza az eljövendő mű jellegzetességeit, ezt követően talált darabokból ragasztással állítom össze a kollázst – a színek lenyűgözőek, és sok esetben a bőrdarabok furcsa mintázatokat tartalmaznak, ez vezeti a kezem. Később összevarrom őket, vagy másféleképpen fixálom le, és „pihentetés” után újra megnézem. Így folytatom, egészen addig, amíg úgy érzem, nem folytatható. Ez tulajdonképpen ösztönösségnek tűnik, de tudom, hogy a mélyben a kollektív tudattalan munkál.”

5. Az alkotótevékenységen kívül művészetszervező tevékenységed is kiemelkedő jelentőségű helyi és országos szinten is. Te vagy az egyik alapítója és szellemi vezetője az 1998-ban induló Gödöllői Iparművészeti Műhelynek. Milyen szempontok vezéreltek a ház programjainak és kiállításainak szervezésénél? Mit tartasz legfontosabbnak elmondani a GIM-házzal kapcsolatban?

“Gödöllőn, a századfordulón létrejött művésztelep szellemi kisugárzása minden művész számára nagy hatású. Ez alól én sem voltam kivétel, annál is inkább, hogy a művésztelep neves személyiségeinek leszármazottjaival személyes kapcsolatba kerültem. A Gödöllői Iparművészeti Műhely alkotó műhelye azt tűzte ki célul, hogy a kortárs művészetben olyan folyamatokat indítson el, amely a művésztelep szellemével rokonítható, gazdag célokat valósít meg a jelen korban. A szűk professzionális gödöllői csoport mellé országos hírű magyar művészek, és külföldi művésztelepekről meghívott alkotók csatlakoztak, akik műveikkel, jelenlétükkel hozzájárultak a kortárs „gödöllőiségnek” a megteremtéséhez. Örömömre szolgál, hogy a mellettünk művésszé érett fiatal generáció fontosnak érzi a folytatást, és a mai kor művészi nyelvezetével és technikai lehetőségeivel gazdagíthatja a jövendőt.

Három évvel ezelőtt egy művésztelepi témájú országos kiállítás résztvevőjeként kérdeztek arról, mit jelent nekem a művésztelep. Íme:

– Gyere át a műtermembe, van egy új melóm … mondja egy kolléga, s megmutatja a képet, ami oly friss akár az első gyermeki kézjegy a papíron. Rám néz várakozón, fontos mit olvas le az arcomról… az első benyomás.
– Egész éjjel dolgoztam, végre ment a munka, szóljatok hozzá, bizonytalan vagyok, egy új anyagból próbálok valamit…
– A zöld varázsa: harsogó üdeség, tobzódás a fényben, séta a mezei úton… Te is láttad akkor őket palettával a kezükben, és a fotóst?
– Óriás tükör a tó, foglalkozzunk ezzel a héten! Kutassunk, keressük a törvényszerűségeket, a szabályt, rendezzük át, szegjük meg, aztán áhítattal hajtsunk fejet a Csendesség előtt!
– Találkozások, új arcok és régi kedves barátok, mind ott a tűz körül a késő esti órán, amikor különös gondolatok teremnek, és eszünkbe jutnak ők is, akik hosszú útra mentek az elíziumi művésztelepekre.”