INTERJÚ KECSKÉS JÓZSEFFEL
Kecskés József a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója volt 1979 és 2001 között. Vezetése alatt legendás színházi programok, koncertek és művészeti foglalkozások mellett színvonalas kiállításoknak is otthont adott a művelődési ház. A Gödöllői Iparművészeti Műhely szakmai programjainak megvalósításában 1998-tól a 2010-es évek elejéig aktívan részt vett. A GIM-házat működtető közalapítvány munkáját 15 évig a kuratórium titkáraként, jelenleg kuratóriumi tagként segíti.
1. A négy alkotó közül Remsey Flórát ismerte meg személyesen legkorábban. Remsey Flóra 1978 és 1998 között szövés kurzusokat tartott a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban. Hogyan emlékszik vissza Remsey Flórára mint tanárra?
Az első személyes találkozás Remsey Flórával az 1979-es évek késő tavaszán történt a Kampis-házban, ahol az 1978-ban alakult szövőkör foglalkozásait tartotta. Polónyi Péter, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője vitt el oda, aki pártfogásába vett és megismertetett a város és járás művészeivel, fontos személyiségeivel, a közélet és gazdasági élet szereplőivel. Ez egy villámlátogatás volt a Kampis-házban; nagyszámú szakköri résztvevő volt az adott térben, jó hangulatot éreztem és elmélyült munkát. Tetszett.
A szövőkör később, 1981 tavaszán, az új művelődési központ átadását követően, az épület egyik földszinti termében kapott helyet, amely a nagylétszámú, igencsak „vegyes” összetételű résztvevő miatt szűknek bizonyult. A 80-as évek közepétől az emeleti ún. körgalériába költöztettük a szövőkört, ahol optimálisabb feltételek között dolgozhattak. A fő törekvés az volt, hogy a tevékenységhez a műhelyszerűség feltételeit biztosítsuk. Innen mentek át 1998-ban a GIM-be.
Remsey Flóráról mint művészetpedagógusról a kezdetektől az volt a véleményem, hogy kimunkált, határozott, konkrét programja és metódusa van a tanításról. Saját bevallása szerint a tanítás módszertana az évek során folyamatosan alakult, formálódott, gazdagodott a felhalmozódott tapasztalatok és a résztvevők igényeinek a figyelembevételével. Nagyon fontosnak tartotta a szakmai alapok biztonságos elsajátítását. Maximálisan figyelembe vette a tagok életkori sajátosságait, adottságait, képességeit és a mesterség iránti elköteleződését. Így alakult ki egy differenciált és személyre szabott tevékenységforma. Abszolút szakszerű, de egyúttal nagyon személyes, türelmes és segítőkész volt a tanítványokkal. Az alaposan végiggondolt és megvalósított programsor és tematika által nem csak tanította a szövést, hanem minden pillanatot megragadott az esztétikai nevelésre is. A munka komolyságára jellemző, hogy a lehető leghamarabb kiállításokon is bemutatta a tanítványok munkáit. Tanítványai közül a későbbiek folyamán többen is felvételt nyertek a Magyar Iparművészeti Főiskolára.
2. Később Remsey Flóra több kiállításának lett kurátora és rendezője. Hogyan alakult Önök között a szakmai kapcsolat? Melyik volt Ön számára a legemlékezetesebb Remsey Flóra-kiállítás?
Az évek során a kettőnk kapcsolata egyre elmélyültebb lett a kölcsönös bizalom alapján. Látta, hogy a szövőkörben végzett tevékenységét folyamatosan figyelemmel kísérem és támogatom. Beavatott, megmutatta, hogy mint alkotó embert mi foglalkoztatja, éppen melyik alkotásán dolgozik, érdekelte, mi a véleményem az új vagy tervezett munkáiról. Láttam a nagy gobelinek terveit és kivitelezését, a textilrekonstrukciós munkák irdatlan energiaigényét; a fémmunkákkal kapcsolatos véleményemre kifejezetten igényt tartott. Megismertetett a gobelines szakma jeleseivel. Elmélyülhettem a gödöllői művésztelep munkásságának megismerésében és a Remsey-család históriájában. Sokat tanultam tőle a kiállításrendezésről. Mindig a nézhető, szellős, szabadabb rendezésre biztatott; észrevette, hogy a rendezés hol bizonytalanodott el. Visszatérő mondata volt: „ki kell mondani” valamit (ez vonatkozhatott akár a műtárgyak elhelyezésének magasságára is).
Ez a barátinak nevezett, egyszerre tapintatos és megértő együttműködés lehetett az alapja és magyarázata annak, hogy a 2000-es évek elejétől kezdve minden egyéni kiállítását én rendeztem meg Gödöllőn, Pécelen, Sárváron, Tatabányán, Budapesten, Veresegyházon és máshol is. Minden kiállításra nagy izgalommal és odaadással készültem. A legemlékezetesebbek között a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezett Szimmetria – Aszimmetria és a 2013. évi Ahogy nő című kiállítást (Pécel, Ráday-kastély) tartom számon. Közös rendezéseink a GIM megalakulása után a Műhelymunkák beszámoló kiállítások rendezése volt 3 vagy 4 alkalommal. A legnagyobb feladatok és legemlékezetesebb kiállítások között a 2016. évi emlékkiállítást is meg kell említeni, amelynek kurátora is lehettem. Sajnos ezt a kiállítást már nem érhette meg korai halála miatt. A Gödöllői Királyi Kastélyban elsősorban a szövött anyagát és a gobelinterveket mutattuk be, a GIM-házban pedig a fémmunkákat. Az emlékkiállítás rendezése előtt szisztematikusan felkészültem és többé-kevésbé átláttam az életmű egészét. Elfogadott szakmai partnernek és rendezőtársnak az Élő gobelin projektekben (1993–2009 között, 5 kiállítás megvalósítása). Egészen furcsa és szokatlan volt, hogy évekig magázódtunk. Az iránta való elköteleződésem és tiszteletem ma is él és egyfajta felelősséggel figyelek Remsey Flóra életművének sorsára.
3. Hogyan ismerte meg Katona Szabó Erzsébetet? A GIM-házhoz kapcsolódó kiállítások szervezése közül melyikre emlékszik vissza legszívesebben?
Katona Szabó Erzsébetet az 1980-as évek közepén ismertem meg, a Testőrlaktanyában találkoztunk. A többiek munkásságáról már volt valamilyen benyomásom (csak példaképpen: Fábián Dénesnek 1983-ban a grafikáiból rendeztünk kiállítást a Gödöllő Galériában). Katona Szabó Erzsébet már a Testőrlaktanya-korszakban – a gobelinszövés mellett – bőrmunkák készítésével is foglalkozott; selyem-, vászon- és bőrruhák tervezésével és kivitelezésével. 1986-ban a Dorottya utcai kiállítóteremben – első magyarországi kiállításán – mutatta be ezeket az alkotásokat. Nagyon ritkán találkoztunk, általában valamilyen „program” miatt, vagy ha hívtak, mentem a Testőrlaktanyába.
Nem volt erős kapcsolat ez, mégis, amikor 1998-ban a GIM és a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány körvonalai kirajzolódtak, felkért a kuratórium munkájában és a tevékenység szervezésében való részvételre. Imponált a feladat. 12 vagy 15 évig voltam a kuratórium titkára. Emellett – szinte munkatársként – dolgoztam ott, mindenfélét. A feladatom nem csupán szervezésről szólt, hanem különböző szakmai feladatok – kiállításrendezés, kiadványok szerkesztése, kapcsolatépítés stb. – elvégzéséről is.
Nagyon vonzó volt számomra az ő kifogyhatatlan fantáziája, újító képessége, kreativitása és víziója, munkabírása. Társul szegődtem ehhez a munkához és persze ott volt segítő háttérnek az egykori Petőfi Sándor Művelődési Központ infrastrukturális adottsága is. Még a GIM és a Közalapítvány előtti időben segítettem a Pompa és ábránd öltözékbemutató és a 14. Magyar Textilbiennálé vendégkiállításának megrendezését. Az 1998–2012 közötti időszakban több mint félszáz kiállítást rendeztem Seres Imrével közösen a GIM-házban és máshol is (Budapest, Kecskemét, Debrecen, Szentendre, Dunaszerdahely). Sok-sok csoportos kiállítás volt ebben az időszakban, sok-sok meghívott művésszel, a kortárs képző- és iparművészet legjobbjaival; tanultam és elmélyedtem a kortárs művészet mibenlétében. Sok kiállításra emlékszem szívesen, nagyon nehezen tudnék csak egyet megnevezni. Nagy kihívás volt az 5 éves és a 10 éves jubileumi GIM-kiállítások megrendezése; az 1999. évi 15. és a 2000. évi 16. Magyar Textilbiennálé vendégkiállításai, valamint az Élmény és eszmény című projekt megvalósításában való részvétel. A legemlékezetesebbek közül néhányat – mindenféle indoklás nélkül – választottam ki: Ardai Ildikó, Szuppán Irén, Ekler Dezső, Kunszt Veronika, Kun Éva–Tóth Bori, Horváth Márton, Orosz István, Solti Gizella, a fiatal gödöllői művészek, a Megállított mozgóképek, az Ariadné lányai című kiállításokat. Szép feladat volt Katona Szabó Erzsébet bőrkollázsainak rendezése a Vigadó Galériában (2003) és Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központban (2003).
Egy katalógus dedikációja 2004-ből: „Kecskés Józsefnek küldöm azzal a barátsággal, amely a mi kettőnk kapcsolatát építi és formálja, és talán egyre szebbé teszi az évek múlásával. Van olyan »fal«, amely összekapcsol?! Szeretettel: Katona Szabó Erzsébet”. Inspiráltak az új helyszínek, ahol a művek közötti új összefüggések bemutatására volt mód és lehetőség (Dunaszerdahely, Szentendre, Kogart ház). A GIM-mel és a Közalapítvánnyal való kapcsolat a 2010-es évek elején megszakadt, befejeződött, nem volt szükség a munkámra. De ez már egy másik történet.
4. Milyen volt a GIM-ház kezdeti időszaka? Milyen szerepet játszott az indulásnál a kiállításon szereplő négy művész?
Az a sivárság és lepusztultság, ami a Körösfői utcai épületet és környezetét jellemezte, elképesztő és leírhatatlan volt. Emlékszem a szkeptikus megjegyzésekre: vajon lehet-e a művészeti tevékenységeknek otthont adó körülményt itt megteremteni? Lehetett. Éjt nappallá téve folyt a munka: lomtalanítás, takarítás, meszelés, az olajos betonpadló sikálása a tervezett kiállítóteremben, berendezési tárgyak, bútorok „megszerzése”, szállítása, a szövőműhely átköltöztetése, a szövő- és a kerámiaműhelyek berendezése, kialakítása stb. egyfelől; a szakmai tevékenységhez, a működéshez szükséges legalapvetőbb feltételek megteremtése, a bemutatkozó kiállítással egybekötött házavató ünnepség méltó megrendezése stb. másfelől.
Mindezek elsődleges motorja Katona Szabó Erzsébet, másodsorban Remsey Flóra volt. A GIM és a Közalapítvány küldetését (célját, feladatát, ars poeticáját) a bemutatkozó katalógusban ők ketten fogalmazták meg, véleményem szerint mind a mai napig érvényesen. Katona Szabó Erzsébet elképesztő munkabírással állta a sarat és a kezdetektől fogva teljes erőbedobással menedzselte a ház tevékenységét. Az alapító tagok nagy általánosságban elfogadták a célok, feladatok irányait, főleg a konkrét programok tervezésében és megvalósításában aktivizálódtak. Bódis Erzsébet és Szuppán Irén biztatása és figyelő tekintete fontos volt számunkra.
Katona Szabó Erzsébet és Remsey Flóra munkája, együttműködése, feladatmegosztása világossá tette mindenki számára, hogy nagy a tét; szakmailag és kommunikációs szempontból is láthatóvá kell tenni és be kell vezetni a házat Gödöllő közéletébe és a képző- és iparművészeti szakma országos nyilvánosságába is. Katona Szabó Erzsébetnek szilárd elképzelése volt a „dolgok” menetrendjéről. Már 1998-ban, majd az azt követő években elkezdődött az a szakmai építkezés, fejlesztő folyamat, amely a későbbiek folyamán a tevékenységek tartópillérévé vált.
Csak példaképpen említek néhány dolgot: létrejött Katona Szabó Erzsébet gondolata, ízlése, munkája által a híressé vált GIM-kert, a tematikus kiállítások rendje, a „gödöllői stílusú” kiállításrendezés meghonosodása, a műhelymunka szorgalmazása, a kortárs művészek meghívása, kapcsolódása a GIM-hez, az igényes PR-anyagok és kiadványok közzététele, a Közalapítvány szervezeti életének stabilizálása, a pályázatokban rejlő lehetőségek kiaknázása, stb. Összességében azt tudom mondani, hogy jelentős és intenzív művészeti, közművelődési programok sokaságát realizálta a GIM és a Közalapítvány az összművészetiségre való törekvés szellemében.
Pezsgő élet folyt itt: a kiállítások mellett zenei, irodalmi és képzőművészeti estek, találkozók, nyári iparművészeti és képzőművészeti tanfolyamok, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, szimpóziumok, jelmezes nyáresti kerti mulatságok rendezése jelzi a kínálatot. Erős év volt 2001; a gödöllői művésztelep centenáriumára szervezett események sorában kiemelt helyet foglalt el az Élmény és eszmény kiállítás megvalósítása. Ide kívánkozik egy fontos „megjegyzés”: a fentiekkel párhuzamosan Katona Szabó Erzsébetnek, Remsey Flórának és az alapító művészek nagy részének saját pályájukat, munkásságukat is fel kellett „építeni”, vagyis az életművük gazdagításán kellett munkálkodniuk.
5. A kiállítás helyszíne, a Várkapitányi lak azért is izgalmas a kiállítók szempontjából, mivel az 1980-as években Katona Szabó Erzsébetnek itt volt a műhelye és Remsey Flóra is gyakran megfordult itt. Milyen volt a „Testőrlaktanya” élete akkoriban kulturális szempontból?
Kulturális, művészeti, közművelődési szempontból is fontos esemény volt, hogy 1984-ben a gödöllői alkotóművészek Gödöllő Város Tanácsa támogatásával megkapták és elfoglalhatták a Testőrlaktanya épületét. Az első összejövetel 1984 novemberében volt, amelyet Remsey András karikatúrája idéz meg. Itt kapott műtermet a nemrég Erdélyből áttelepült Katona Szabó Erzsébet, Bartunek Katalin, valamint Szekeres Erzsébet és Fábián Dénes, aki itt tartotta rajzszakköri foglalkozásait is. Tudomásom szerint Remsey Flóra és Anti Szabó János is kaptak műtermet, talán közösen. Az épület adottságai lehetővé tették, hogy a közös programoknak is jusson hely. Egy kicsit a gödöllői művésztelep mintájára szerveződtek itt a közös együttlétek a Remsey fivérek és Fábián Dénes jóvoltából. Fábián Dénes írja: „Igazi »honfoglalás« volt. Nagy tervekkel, reményekkel, és lehetőségekkel! Ez az évtized Gödöllő kulturális életében legalább akkora fellendülést hozott, olyan értékteremtő idő volt, mint a huszadik század fordulója utáni.”
A Testőrlaktanya vonzotta azokat a művészeket, barátokat is, akiknek igényük volt a személyes találkozásra, eszmecserére, vitára, egymás jobb megismerésére és arra is, hogy a műtermekben lássák az éppen készülő alkotásokat. Gyakori vendég volt Petrovics József szobrász és a fotósok közül Kresz Albert és Fuszenecker Ferenc. A Testőrlaktanyában pezsgő közösségi, társadalmi, művészeti élet folyt. Megjelentek itt a zeneiskola, művelődési központ, múzeum vezetői, munkatársai és a város „első emberei” is. Az itt folyó tevékenységek az akkori művelődési központ szakmai munkájának szellemiségével nagyon hasonló jellegűek voltak. A művelődési központ jelentős szerepet vállalt a civil társadalom szerveződésének animálásában. A Testőrlaktanya művészeinek aktivitását jelzi, hogy az 1986-ban és 1987-ben Gödöllői művészek címmel önszervezendő módon létrejött bemutatkozó kiállítást rendeztek a Gödöllői Galériában 20, majd 21 alkotó részvételével. A tárlaton a hivatásos művészek mellett szerepeltek a legtehetségesebb amatőrök is. Az 1987. évi HÁTTÉR-KÉP kiállításról Golovics Lajos művészettörténész írt értékelést a Művészet folyóiratban.
„Nagyra törő álmok fogalmazódtak meg a művésztelep második honfoglalásáról” (Fábián Dénes), a művészházzá fejlesztésről és az épület hasznosításáról. Sajnos 1996-ban a Testőrlaktanyát eladták, így a tervek nem valósulhattak meg, a művészeknek el kellett hagyniuk az épületet. A művészekben azonban tovább élt az együttlét iránti igény. 1991-ben megalakult és 1999-ig működött a Gödöllői Remsey Jenő Művészeti Egyesület, a fotósok a Duflex Fotográfia Stúdió köré csoportosultak. A gödöllői művelődési központ nagy szerepet vállalt mindkét formáció életében; a Gödöllői Galériában rendszeressé váltak a gödöllői művészek munkásságát bemutató egyéni és csoportos kiállítások. 1998-ban létrejött a GIM. De ez már egy másik történet.
6. Bódis Erzsébet 2006-os életmű-kiállítását Ön rendezte az Ernst Múzeumban. Mi volt ennek a feladatnak a különlegessége?
Nem tudom pontosan, hogyan értelmezzem a különlegesség kifejezést. Különlegesség volt, mert egy itthon alig ismert nagy művész első magyarországi önálló kiállítását kellett megrendezni? Különlegesség volt, mert egy lezárt életmű legfontosabb alkotásait kellett bemutatni? Különlegesség volt, mert a kiállításon szereplő művek mindegyike a minőség jegyében született fontos alkotás volt? Különlegesség volt a helyszín, az Ernst Múzeum, és az ezzel kapcsolatos elvárások sokasága?
Azt mondom, hogy a kiállításrendezés mindig hitelességi és bizalmi kérdés, nagyra becsültem Bódis Erzsébet művészetét, lenyűgözött egy múzeummal felérő néprajzi munkássága, tiszteltem szerénységét, bölcsességét, példáját. A feladatnak nagy volt a tétje, mert a hazai szakma itt és most szembesülhetett a Bódis-jelenséggel, de biztonságban éreztem magamat, mert a kiállítás kurátora a művész lánya, Katona Szabó Erzsébet volt. Több munkáját már ismerhettem a GIM-beli csoportos kiállításokról, de így egyben, az egészet látva, a rendezés folyamán a maximumra kellett törekednem. Örültem a munkásságát bemutató könyvnek, különösképpen Keserü Katalin tanulmányának, mivel Bódis Erzsébet helyét és szerepét pontosan definiálta a magyar képző- és iparművészet XX. századi történetében.
7. Szuppán Irén monumentális textilmunkája díszítette a Petőfi Sándor Művelődési Központ auláját. Hogyan került a művész munkája a művelődési központba?
A gödöllői új művelődési központ 1977–1981-ig épült. Az akkor érvényben levő szabályozás szerint az új beruházásoknál a kivitelezési költség bizonyos százalékát az épületben elhelyezendő kortárs műtárgy költségeire és honoráriumára kellett felhasználni. Valószínű, hogy Szuppán Irén textilművészt a tervező vállalat kérte fel az új művelődési központ előcsarnokában elhelyezendő textília létrehozására. A Szuppán-mű az 520 m²-es aula (vagy többcélú előcsarnok) fő falára, az egykori bejárattal szembeni félköríves falra került. A mű elhelyezésének pontos idejére nem emlékszem, valószínűleg 1982-83-ban lehetett. Nem emlékszem az alkotás címére és adataira sem. Nem tudom ellenőrizni, vagy megnézni az adatokat, mivel az egykori művelődési központ papíralapú dokumentumait eltüzelték.
Amit biztosan el tudok mondani erről a műről, hogy a monumentális textilt erre a helyre készítette a művész. A mű témája egy organikus motívum volt, mely a növekedést példázta. A textil 7 darabból állt, közepén egy szélesebb elemmel, jobbról és balról pedig 3-3 részelemmel. A fő motívum középről indult és mindkét oldalon a középrésszel összefüggő motívumban folytatódott. Az alkotás magassága kb. 400 cm, a középső elem szélessége kb. 150 cm, a 3-3 oldalsó elem mérete egyenként kb. 120–130 cm lehetett. A tárgyegyüttes pamut, len, juta anyagból készült, ikattechnikával. A falikárpitot gyapjú díszítéssel tette plasztikusabbá a művész. A Szuppánra jellemző motívumok, a nagyvonalú megformáltság, a rá jellemző színvilág (drappok, barnák sokféle árnyalata) biztosította a mű finom, diszkrét, elegáns és hatásos megjelenését.
Ezt a nagyon kényes művet évente vagy kétévente leszedtük a falról. Maga a művész vállalta a falikárpit tisztítását, rendbetételét egészen 2001-ig. Többször jártam nála, jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Láttam az ikat technikájú művek készítését, a fizikailag is irdatlan nehéz munkát, láttam az alkalmazott iparművészeti alkotásait is (asztalneműk). A 2000-es évek elejétől már nem vállalta a tisztítással járó nehéz munkát; azt kérte, vegyük le végképp a falról a művet. Megtettem; a műtárgyat a szakmai követelményeknek megfelelő módon összecsomagoltam és elhelyeztem a Gödöllői Galéria akkor még meglévő raktárában. A mű további sorsa ismeretlen előttem.
Az interjút készítette I Révész Anna I Szabó Emma Zsófia I Hidasi Zsófia I 2026. június
A Testőrlaktanyában készült fotókat Pál Gábor készítette.
Remsey András: Az Első Fábiániáda 1984 nov 10-én (Forrása Fábián Dénes Zoltán: Darvak, Gödöllő, 2022 /kézirat/)
