Interjú Márton Enikő vizuális művésszel
Hogyan kezdtél el művészettel foglalkozni és miként jutottál el a jelenlegi művészeti utadra?
Gyerekkoromtól kezdve élt bennem a vágy ismeretlen természeti tájak felfedezése iránt. A tér élménye otthoni, szatmári környezetemben is nagyon fontos volt, szerettem úton lenni a családdal. Volt egy érzésem, belső elképzelésem a világról, de nem egészen úgy nézett ki a „külső“ valóságban, így a saját belső valóságom kifejezéséhez is hozzásegített a festészet.
A debreceni matematika szakos gimnáziumi osztályban gyorsan rájöttem, hogy a művészet kínálta szabad tér inkább az én pályám, így elkezdtem a Meggyessy Rajzkörben rajzolni, majd Pécsett a Művészeti Karon folytattam a tanulmányaimat. Münchenbe is kijutottam Erasmus-ösztöndíjjal és felfedeztem a művészetterápia szakot az ottani egyetemen. Ezután ez lett a következő vízióm a festészet mellett, hogy az alkotói folyamatot mások pszichés megsegítésére is használhassam. A müncheni művészetterápiás tanulmányokat és pár berlini évet követően visszatértem Pécsre doktorálni, hogy elmélyülhessek a saját festészeti programomban. A külső és belsőként érzékelhető terek és ezek határa érdekelt. Térelméleti szövegek tanulmányozása és vizuális nyelvre való fordítása során még közelebb kerültem a saját alkotói hangomhoz.
Sokféle technikával és anyaggal dolgozol- olaj és akril festményeket festesz, ceruzával rajzolsz, térbeli műveket hozol létre kerámiából, habból, szappanból, fából. Hogyan találsz rá egy-egy új technikára, anyagra?
Szeretek játszani, kísérletezni az anyagokkal, szeretem a könnyedség látványát és szeretem a kihívást is, szeretek ráhangolódni új anyagokra, vonzó számomra új technikákat tanulni. Rájöttem, hogy festői élményt hétköznapi tárgyakkal való munka is adhat. A szappan tárgyak a pandémia alatti időszak szüleményei voltak például. Szerettem volna valamit, ami interaktív, kézbe vehető, használható műtárgy, színezni is jól lehet, transzparens is, a formavilága pedig a természet organikus szerveződésére emlékeztet.
Alkotásaidban a színek kifejezőereje hangsúlyos szerepet kap. Mit jelent számodra a szín? Mely színek állnak hozzád a legközelebb?
A színek energiahordozók számomra, különböző a hullámhosszuk, különböző minőségeket képviselnek, amelyekre az ember rezonál. Én nem konceptuálisan használom őket, inkább az a programom lényege, hogy intuitíven ráérezzek, rátaláljak színkeveréssel az adott festmény alkotása során azokra a tónusokra, amelyekre vágyom, vagy amelyek kifejezőek éppen számomra. Úgy is mondhatnám, hogy olyan színeket használok, amikkel kapcsolatot tudok felvenni a munka során, majd ezek a színek egymással dialógusba lépve már maguktól írják tovább a történetet. Azt hiszem, hogy a munka során önfeltöltő, kiegyensúlyozó, harmonizáló hatással vannak rám.
Változó, hogy mikor melyik szín áll hozzám közelebb, de úgy általában szeretem a telített színek intenzitását, világító erejét, ami a vásznon persze csak úgy érvényesül, ha kontrasztosan, kevésbé telített színszomszéddal szerepeltetem. Összességében fontosnak találom az összhatást, hogy pszichésen milyen reakciót vált ki a munka a nézőben. Szeretném, ha nyitott térérzetet adna a mű, és ebben a színek elrendezésének, csoportosításának a festményen belül nagy szerepe van.
Már több éve Berlinben élsz és dolgozol. Milyen ebben a közegben alkotni?
Számomra semleges, praktikus, ugyanakkor kihívás is, a városnak megvan a maga sajátos sodrása és dinamikája. Ez tud serkentőleg is hatni a kreativitásra, ugyanakkor megnehezíti is azt.
Mik az inspirációs forrásaid, miből tudsz töltekezni?
A természeti elemekből, élményekből, meditációból leginkább, néha találkozásokból, térelméleti olvasmányokból is.
Az interjút Révész Anna művészettörténész készítette I 2022
