Szabó Emma Zsófia

Interjú Szabó Emma Zsófia művészettörténésszel, Katona Szabó Erzsébet textilművész Rétegrend című kiállításának kurátorával

1. Művészettörténészként végeztél, milyen művészeti korszakok, témák érdekelnek, mivel foglalkoztál eddig?

Eleinte a középkori művészet foglalkoztatott, elsősorban a kódexfestészet, de izgatta a fantáziámat a manierizmus rövidke időszaka is a reneszánsz és barokk közti feszítettségben, valahogy rokonságban levőnek éreztem a mi korunk általános nyugtalanságával, túlkapásra való hajlamával. Aztán egy ideig dolgoztam a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteményében és a Magyar Iparművészet folyóirat szerkesztőjeként, és közben egyre inkább előtérbe került a szerkesztői érdeklődésem, hogy hogyan lehet művekről, művészetről, szóval valamiről, ami képi, vagy anyagi jellegű, korrekt módon megnyilvánulni egy egészen más eszköz, a nyelv segítségével. Sokszor nem egyszerű, nehéz hitelesnek és figyelmesnek maradni, és egy időben érdekesnek találtam azt, hogy a szerzők, akiknek az írásaival dolgom volt, hogyan birkóznak (meg) a nyelvvel és művészettel és én hogyan tudom segíteni a tranzakciót. Persze közben mindig sok kortárs művésszel és művészettel lehettem kapcsolatban, ami a napjaim magától értetődő részeként nagyon élő és izgalmas volt, de nem feltétlenül és nem mindig kapcsolódott a szakmai identitásomhoz.

2. Hogyan kapcsolódtál be korábban a GIM-ház életébe? Milyen munkát végeztél itt?

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a GIM-házban nőttem fel és elég sokat inaskodtam Anya mellett, vagyis mindenben részt vettem, amiben kellett és lehetett, legyen az kiállításszervezés vagy iratrendezés, kertészkedés vagy reprezentálás, szövegszerkesztés, esetleg tárlatvezetés, de sok évig jártam rajzolni és szőni is a házba.

3. Milyen folyamatokból épült fel a Rétegrend kiállítás előkészítése, rendezése? Melyik volt számodra a legizgalmasabb?

Sokrétű volt az a folyamat, hogy Anya munkáiból létrehozzunk egy olyan válogatást, ami a Várkapitányi lakban lehetőleg egy koherens, hiteles és egyszerre vonzó képet közvetít a látogatóknak arról, hogy mi foglalkoztatta a pályája során mindenféle médiumban. Az ő elképzeléseit is szerettem volna megvalósítani, a hozzáférhető művek adottságait és a helyszín építészeti és műemlékvédelmi lehetőségeit sem volt egyszerű összehangolni.

Nagyon izgalmas volt nekem a rendezés valósága, hogy a művek hogyan viselkedtek sok hónapnyi tervezgetés után együtt, a helyszínen. Sok minden úgy működött, ahogy elképzeltük, de sok minden nem. Ennek a kettősségnek megfelelni érdekes kihívás volt: a módszeres előre tervezés szívós alaposságot, a helyszíni munka a hirtelen döntéshelyzeteivel pedig gyorsaságot és rugalmasságot kért, szerencsére remek és tapasztalt csapat vett körül a GIM részéről, úgyhogy minden helyzetet meg tudtunk oldani.

4. Édesanyád kiállításának a kurátora voltál, vannak-e olyan művek, összefüggések, amelyek a kiállítás előkészítése során újdonságként hatottak számodra, amelyekre rácsodálkoztál?

Korábban nem vizsgáltam Anya munkáit összefüggéseket keresve, mindig az épp készülő munkákat néztük, azoknak örültünk. Most, az időrendet nézve, meglepett, hogy hogyan úsztak be az új alapanyagok az életműbe, és hogyan múltak el mások és hogy hogyan változott ő is ebben: hogyan lett egyre megengedőbb az anyagok saját anyagszerűségének érvényesülésével az évtizedek alatt. Azt hiszem, gyógyító volt számomra, hogy ha Anyával már nem is lehettünk együtt ezen a tavaszon, a munkáival mégis lehetett együtt lenni és dolgozni.

5. Tavalyelőtt interjúkat készítettél édesanyáddal, Katona Szabó Erzsébettel. Milyen terveid vannak ezekkel a beszélgetésekkel, hogyan szeretnéd a nyilvánosság számára megmutatni őket?

Ezeknek az összegzése belekerült magába a kiállítási koncepcióba és a szövegbe, amit kiállítási vezetőnek írtam. És noha nem így terveztem, de ezért végül a kiállításhoz készített katalógusába is beletettük ezeknek az írásoknak a szerkesztett változatait. A beszélgetéseink személyesebb részeire most éppen nehéz ránéznem, de azt el tudom képzelni, hogy ha távolibb lesz a veszteség, akkor valamilyen formában még dolgozom majd velük.